3 év próbaidő
Budaházy: még vannak politikai foglyok Magyarországon
Magyarországon még mindig vannak politikai foglyok - mondta az interneten közzétett írásai miatt államellenes bűncselekményekkel vádolt Budaházy György büntetőperének másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön.
2010.09.16 13:52MTIBudaházy György azt hangoztatta, hogy "az európai szervek állásfoglalása szerint" még akkor is politikai fogolynak számítana, ha igazak lennének az ellene felhozott vádak.
A vádlott több mint egy éve előzetes letartóztatásban van egy másik ügy miatt, amelyben terrorcselekmények, országgyűlési képviselők ellen elkövetett bűncselekmények gyanújával folyik büntetőeljárás.
Az ítélőtáblán folyamatban lévő büntetőperben Budaházyt a fővárosban 2006 őszén lezajlott erőszakos utcai események utáni hónapokban az interneten közzétett tucatnyi írása miatt vádolta meg az ügyészség alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészületével.
A Fővárosi Bíróság 2008-ban kihirdetett nem jogerős ítélete szerint ezek az írások túllépik ugyan a véleménynyilvánítás határait, de nem valósítanak meg bűncselekményt.
Ezt a döntést azonban másodfokon a tábla hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el. Másodszorra 2009 őszén a Fővárosi Bíróság felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta Budaházyt, aki azonban ez ellen fellebbezett, így került az ügy másodfokon ismét a Fővárosi Ítélőtáblára.

A csütörtöki tárgyaláson Budaházy György azt fejtegette, hogy az elmúlt nyolc évben a politika próbálta ellehetetleníteni, most pedig azok a hatóságok, amelyek "a politikával karöltve, sokszor a politika utasítására vadásztak" rá.
A vádlott szerint a hatóságok nyolc éven keresztül amiben csak lehetett, "pert akasztottak a nyakába", koncepciós eljárásokat folytattak ellene, csak azért, mert ki mert állni, és nyíltan elmondta az igazat, hogy Magyarországon nem volt elitváltás, itt "utoljára Rákosi Mátyás tisztogatott".
A bíróság Budaházy György felszólalása közben a tárgyalást félbeszakította, mert a hallgatóság zajosan kifogásolta, hogy rosszul lehet hallani a vádlott szavait, és követelte, hogy adjanak neki mikrofont.
A tárgyalás elején a bíróság ismertette, hogy az ügyészség bűncselekmény hiányában elutasította az eljáró bírói tanács elnöke ellen Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a vádlott védője, a Jobbik országgyűlési képviselője által jegyzőkönyvezéssel kapcsolatos közokirat-hamisítás miatt tett feljelentést. A bíróság pedig azt az elfogultsági kifogást utasította el, amelyet szintén a tanácselnök ellen terjesztett elő a védelem.
A tárgyalás jelentős késéssel kezdődött, és amikor fokozott biztonsági intézkedések mellett a terembe kísérték a fogva tartott Budaházy Györgyöt, hívei "Szabadság!", "Ártatlan!" felkiáltásokkal fogadták. A következő tárgyaláson kerülhet sor a perbeszédekre, és októberben hirdethet másodfokú határozatot a Fővárosi Ítélőtábla a Budaházy György ellen alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete vádjával folyó büntetőperben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


