Tüntetés Kairóban
Egyiptom: százezren követelték Mubarak felelősségre vonását
Kairó központjában százezren követelték pénteken a megbuktatott Hoszni Mubarak elnök jogi felelősségre vonását és a rendszerét jellemző korrupció gyorsabb kiirtását a társadalomból.
2011.04.08 16:12MTIA tüntetés az emblematikus Tahrír téren volt, és külön jelentőséget adott neki, hogy a szokásos ifjúsági szervezeteken kívül a részvételre mozgósított a befolyásos Muzulmán Testvériség is. A megmozdulás nagysága arra utal, hogy az év eleji forradalmat győzelemre vivő tömegek egyre elégedetlenebbek a hatalmat gyakorló katonaság lassúságával. Az ország átszervezése még a nagy hatalmú tartományi kormányzók leváltásáig sem jutott el, és ez szerepelt is a pénteki követelések között.
Ez egy kemény üzenet arról, hogy a forradalom még nem ért véget, még tart, és nem fog lenyugodni, amíg a céljait el nem éri - mondta egy politikai elemző.
A tüntetést szervező ifjúsági szervezetek ezt megerősítették egy közleménnyel, amely szerint "a forradalom sikerét igazából az utcai akciók garantálják". A tüntetőkhöz csatlakozott hét hadnagyi rangú katonatiszt is, aki megmutatta katonai igazolványát, bizonyítva, hogy ők nem egyenruhába öltözött civilek. Előző nap az interneten videofelvételek jelentek meg, amelyeken volt katonák azzal vádolták meg a fegyveres erők legfelső tanácsát, hogy elárulta a forradalom eszméit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


