Maradjon-e a volt államfő neve az intézményeken?
Egyiptom: Mubarak hívei és ellenfelei megint összecsaptak Kairóban
Összecsaptak csütörtökön Kairóban a február közepén lemondatott elnök, Hoszni Mubarak hívei és ellenfelei egy bíróság épülete előtt, ahol arról vitáztak, levegyék-e a volt államfő nevét a kormányzati intézményekről.
2011.03.24 13:37MTIA bíróság előtt körülbelül kétszáz ember vonult fel Mubarakot ábrázoló transzparenseket lengetve, csaknem háromszázan pedig az egykori elnök ellen tüntettek. A két csoport kövekkel és vizespalackokkal dobálta egymást, mielőtt a rendőrség és a katonaság szétválasztotta őket.
Az összetűzésben néhányan könnyebben megsérültek - közölték a rendfenntartó erők név nélkül nyilatkozó tisztségviselői.
A Mubarakot éltető tömeg szerint a volt államfő az 1973-as Izrael ellen vívott háború hőse, és ezért tiszteletet érdemel, a volt ellen tüntetők viszont azt róják fel neki, hogy hivatali ideje alatt évtizedeken át politikai elnyomás uralkodott, s Mubarak egyben korrupt is volt.
A névváltoztatás kérdésében a bíróság nem hozott döntést.
Kapcsolódó írások:
- A tüntetők tették? Kigyulladt az egyiptomi belügyminisztérium egyik épülete
- Egyiptomban is lesz alkotmánymódosítás - ötven éve először igazán szavaztak
- 54 kiállítási tárgynak kelt lába a zavargások idején Egyiptomban
- Egyiptom: Felszámolják az állambiztonsági szervezetet
- 11 halott, 94 sebesült az egyiptomi vallási összecsapásban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


