Tiltakozik az erőszak ellen
Jemen - Lemondott az emberi jogi miniszter
Közleményben jelentette be lemondását vasárnapra virradó éjjel a jemeni kormány emberi jogi minisztere.
2011.03.20 10:38MTIHuda al-Baan lépése tiltakozás a pénteki szanaai tüntetés erőszakos elfojtása miatt, aminek következtében 52 ember életét vesztette, és 270-en megsebesültek. Ugyanazon a napon Ali Abdullah Száleh elnök az ország egész területén kijárási tilalmat vezetett be.
A volt emberi jogi miniszter egyben kilépett az elnök pártjából, az Általános Népi Kongresszusból is. A miniszterrel együtt távozott hivatalából Ali Tajszir, ugyanezen tárca helyettes államtitkára.
Péntek este ugyanezen okból bejelentette lemondását az idegenforgalmi miniszter, Nabil al-Fakih is. Az elmúlt hét elején Hammúd al-Hattar vallásügyi miniszter szintén lemondott, tiltakozásul a tüntetők elleni erőszakos fellépés miatt.
Jemenben január vége óta követelik a tüntetők a 32 éve hatalmon lévő elnök távozását.
Száleh, hogy megelőzze a tunéziai és egyiptomi forgatókönyv megismétlődését, még február 2-án bejelentette, nem jelölteti magát a következő, 2013-ban esedékes elnökválasztáson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06