Kisebb szünet mindenképpen lesz
Japán: hosszú áramszünet veszélye áll fenn Tokióban
A japán kereskedelmi miniszter kijelentette: fennáll a veszélye annak, hogy csütörtök este váratlanul következik be egy áramszünet Tokióban és környékén, s ez sokáig fog tartani, ha a fogyasztás akkor nagyobb lesz, mint reggel volt.
2011.03.17 09:26MTIA TEPCO regionális áramszolgáltató korábban közölte, hogy területén szükség lesz viszonylag rövid ideig tartó ütemezett áramszünetekre. A csütörtök reggeli fogyasztás majdnem elérte a TEPCO maximális kapacitását, és általában az esti fogyasztás a legnagyobb mértékű - tette hozzá Kaieda Banri.
Fotó: MTI
A földrengés és a szökőár súlyosan károsította a TEPCO által üzemeltetett Fukusima-1 atomerőművet, emiatt nagyon visszaesett az áramtermelés. Az ország északi részén még mindig mintegy 850 ezer lakos otthonában nincs áramszolgáltatás. A hőmérséklet alig valamivel magasabb nulla foknál a térségben. Legalább másfél millió háztartásban nincs vízszolgáltatás.
Fotó: MTI
A kormány arra kérte a nyugat-japáni olajfinomítókat, hogy legalább kapacitásuk 95 százalékáig növeljék meg termelésüket, valamint hogy az igények kielégítésére, a kereslet és a kínálat egyensúlyának helyreállítására kezdjenek eladni az ország olajtartalékából - közölte a miniszter.
Fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


