Az ellenzék támadott az elnök szerint
Sok a halott Kongóban
Joseph Kabila kongói elnök szerint az ellenzék intézett támadást vasárnap az elnöki palota ellen, egy szemtanú kilenc halottról beszélt.
2011.02.28 09:03MTI"Azok az emberek tették ezt, akik félnek megmérkőzni velem a választásokon: igyekszem bölcsen kezelni a helyzetet" - idézte egyik tanácsadója a kongói vezetőt.
Egy szemtanú beszámolója szerint az összecsapásban hét támadó és két testőr vesztette életét.
Vasárnap egy jól felfegyverzett csoport megrohamozta a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában található elnöki palotát, de a köztársasági gárda visszaverte őket. Kabila és felesége a támadás idején nem tartózkodtak az épületben. Míg a gyémántban és aranyban gazdag afrikai ország keleti részén bizonytalan a helyzet, és nem ritkák az erőszakcselekmények, a fővárosban általában nem szokott ilyesmi előfordulni.
Joseph Kabila 2001-ben került az ország élére, miután apját, az akkori államfőt meggyilkolták. 2006-ban az első demokratikus választások megtartása után megint ő lett az elnök.
Kabila a novemberi elnökválasztás nagy esélyese, különösen most, hogy a parlament elfogadott egy törvényt, amely szerint az államfő megválasztásához elég egy forduló és az egyszerű többség megszerzése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


