Tárgyalások folynak
Vöröskereszteseket raboltak el Kongóban
Fegyveresek elrabolták a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) nyolc munkatársát a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
2010.04.13 10:33MTIMarcal Izard ICRC-szóvivő kedden Genfben közölte, hogy hét kongóit és egy svájcit hurcoltak el a Mai Mai Yakutumba milícia tagjai péntek délután Dél-Kivu tartomány Mimembwe körzetében, Fizi város közelében. Elmondása szerint a Vöröskeresztnek "sikerült kapcsolatba lépnie néhány kollégánkkal az incidens után", de arról nem beszélt, hogy az ICRC kapcsolatban áll-e a milíciával.
A Nemzetközi Vöröskeresztnek több irodája is van Dél-Kivuban, az afrikai ország keleti részén, ahol nem szűnik az erőszak 1994 óta, amikor a szomszédos Ruandában történt népirtás hatásai átcsaptak a határon.
"A fegyveres konfliktus áldozatainak védelme és segítése céljából dolgozunk a térségben - közölte nyilatkozatában Franz Rauchenstein, az ICRC kongói missziójának vezetője. - Továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy elismerjék tevékenységünk szigorúan semleges, pártatlan és humanitárius jellegét, s kollégáink mielőbb visszatérhessenek szeretteikhez."
A svájci külügyminisztériumban közölték, hogy tudnak az ügyről, s kapcsolatban vannak a Vöröskereszttel és a kongói hatóságokkal. A Nemzetközi Vöröskereszt egy kongói illetékese az AFP hírügynökségnek telefonon azt mondta, hogy "tárgyalások folynak" a milicistákkal a túszok szabadon engedése érdekében.
Hozzátette, hogy az emberrablók "indítékait nem ismerjük", s egyelőre azt sem tudni, hogy váltságdíjat követelnek-e.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


