Dominó-elmélet

Közel-keleti válság: a média a felelős?

Egyre jobban kiteljesedik a közel-keleti világ válsága. Tunézia, Egyiptom és Jemen után immár Bahreinben, Líbiában és Iránban is növekszik a feszültség; a tömegek egyre erőteljesebben lépnek fel a demokratizálódást követelve.

2011.02.17 17:06ma.hu

A rendszerrel szembeni lépéseknek komoly, de nemcsak gazdasági következményei lehetnek, mivel utóbbi két országban valószínűleg nem adják fel olyan könnyen a hatalmat a vezetők, mint tették azt Tunéziában és Egyiptomban, ahol Ben Ali elmenekülése, illetve Mubarak lemondása majdhogynem egycsapásra lecsendesítette a tüntetőket.

Irán azonban a környező országoknál is militánsabb. A felvonulások első napján, 14-én hétfőn, az iráni rendőrség megszállta a főváros stratégiai pontjait, és Ahmedinezsád elnök választási elnökjelöltjének, Muszavinak a házát is körbevette. Teheránban is korlátozták a külföldi tudósítók munkáját, akik alig tudtak információhoz jutni a Szabadság téren történt tüntetés alatt. Itt már nemcsak a miniszterelnök, hanem Ali Hámenei, a legfőbb állami vezető ellen is felemelték szavukat a felvonulók, akikkel összecsaptak a biztonsági erők. A csetepatékban két haláleset történt, amiért a szembenálló felek kölcsönösen egymást vádolták. A kormányzat szerint százakat, más források szerint ezreket tartóztattak le. A kormányerők a tüntetők vezetőinek kivégzését követelik, ami nem lehetetlen fejlemény különösen a 2009-es nyári választást követő emberáldozatok után.

Egyiptomban tüntetnek 2011. február 14-én - Fotó: MTI

Ezzel szinte egyidőben Bahreinben is eszkalálódtak az ellenzéki mozgolódások. A fővárosban, el-Manámában, 15-én kedden több ezren gyűltek össze, hogy tiltakozzanak egy temetésen történt atrocitás miatt. Az áldozat egy korábbi kormányellenes megmozdulás egyik halálos áldozata. A bahreini helyzet sem megnyugtató, bár a kormány - ígérete szerint - vizsgálatot indít az összesen két halálos áldozat ügyében, és állítólag enyhítik a sajtó és az internet korlátozását egyaránt. Az ellentétek itt vallási jellegűek is, hiszen az ország 1,3 millió lakosa csak felerészben bahreini, a többiek vendégmunkások, és éppúgy a kisebbségben levő szunnitákhoz tartoznak, ahogy az uralkodó család tagjai is. A síiták attól tartanak, hogy kormányzat meg akarja változtatni az etnikai arányokat, miközben őket kiszorítják a munkaerőpiacról. A zavargások miatt nem lehetett használni a fővároshoz közeli Forma-1-es pályát sem, pedig azon csütörtökön GP-es edzéseket kellett volna tartani.

Líbiában Kadhafi állami vezető ellen és mellett is tüntetnek tömegek. Ott már négyen meghaltak, ennek ellenére az ellenzék újabb megmozdulásokat helyezett kilátásba. Bengáziban szerdán vonultak tömegek az utcára, de az államfő felhívására Líbia több nagyvárosában a kormányerők is tüntettek. Előbbi helyen Bagdadi Mahmúdi miniszterelnök és az egész kormány távozását követelték. Érdekes, hogy az országot 40 éve vezető Kadhafi ellen nem szólaltak fel az emberek. Az ország fővárosában, Tripoliban is voltak a kormányzat melletti szimpátiatüntetések, amelyeket a helyi tévé közvetített, közben a kormányerők bírálták az al-Dzsazíra arab hírtévét, amely szerintük lázadásra buzdít egyes arab országokban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.