Nem csitulnak az indulatok
Tovább folytatódtak a tüntetések Egyiptomban
Csütörtökre virradó éjjel is folytatódtak a kormányellenes tüntetések Egyiptomban.
2011.01.27 07:42ma.huElsősorban Kairóban és Szuez városában gyűltek össze az éjszaka során kisebb tiltakozó csoportok. A rendőrség erővel próbálta feloszlatni a tömeget. Az eddigi információk alapján személyi sérülés nem történt, letartóztatásokról egyelőre nem érkezett jelentés.
Szerdán Kairóban, Szuezben és több más városban ismét ezrek követelték Hoszni Mubarak elnök, illetve a kormány lemondását. A rendőrség akkor könnygázt, gumilövedékeket, illetve gumibotot vetett be. A tüntetők autógumikat gyújtottak fel, és kövekkel dobálták a rendőröket.
Az interneten, főleg a közösségi portálokon (Facebook, Twitter) péntekre újabb tüntetésekre szólítottak fel.
Az elmúlt napokban 6 ember halálát követelték a kormányellenes megmozdulások, emellett több száz ember szenvedett sérüléseket.
Az egyiptomi belügyminisztérium közlése szerint ezidáig 500 ember került előzetes letartóztatásba a zavargások miatt. Ez a szám ellent mond a független jogászok jelentésének, mely szerint több mnt 1200 ember került rácsok mögé.
fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


