Könnygáz, gumilövedékek, illetve gumibot
Ismét vér folyt a Mubarak-elleni tüntetésen Egyiptomban
Könnygázt, gumilövedékeket, illetve gumibotot vetett be az egyiptomi rendőrség szerdára virradó éjjel Kairó központjában a Hoszni Mubarak elnök távozását követelő, több tízezres tüntető tömeg ellen.
2011.01.26 07:28MTISzemtanúkra hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint a rendőrök igyekeztek kiszorítani a tüntetőket a főváros központi teréről, és a környező mellékutcákba hajtották őket. Az egész teret közben a bevetett könnygáz keltette felhő árasztotta el.
A hatóságok több tüntetőt letartóztattak, ezek száma azonban egyelőre nem ismeretes.
Mintegy húszezer kormányellenes tüntető vonult fel kedden délután Kairóban, hogy a tunéziai eseményeken felbuzdulva az országot csaknem három évtizede vezető Hoszni Mubarak elnök távozását követelje.
Évek óta ez volt a legnagyobb szabású tüntetés az arab világ vezető hatalmának számító észak-afrikai országban. Kormányellenes megmozdulások voltak Kairó más kerületeiben, valamint az északi országrészben fekvő Alexandriában, a déli Asszuánban, a Nílus deltavidékén fekvő Aszjútban, a Szuezi-csatorna melletti Iszmáilíjában, s a Sínai-félszigeten is.
Rohamrendőrök tiltakozókkal összecsapnak Kairóban 2011. január 25-én (fotó: MTI)
A korábbi jelentések szerint a tüntetések eddig három halálos áldozatot követeltek. Kairóban egy rendőr, Szuezben pedig két tüntető vesztette életét.
A korábbi elnök bukását eredményező tunéziai tüntetésekhez hasonlóan az egyiptomi megmozdulások is internetes közösségi oldalakon, a Facebookon és a Twitteren szerveződtek; 90 ezren jelezték előre részvételüket. A mikroblog-szolgáltatásokat nyújtó twitter.com oldalt a hatóságok kedd óta blokkolják, az elérhetetlenné vált az egész országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


