Sanadert korrupcióval gyanúsítják
Ausztriában marad előzetesben a volt horvát kormányfő
Még legalább egy hónapig Ausztriában kell maradnia az ott őrizetbe vett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek, akit Zágrábban korrupcióval gyanúsítanak, és a kiadatását kérték.
2010.12.27 17:34MTIErről egy salzburgi bíróság döntött, miután hétfőn meghallgatta a politikust. A bíróság egy hónappal meghosszabbította az előzetes letartóztatást, mert szökéstől vagy a tanúk befolyásolásától lehet tartani - mondta a zárt ajtók mögött zajló eljárásról egy szóvivő. A következő meghallgatás valószínűleg január 27-én lesz.
Sanader 2003 végétől 2009 közepéig állt a horvát kormány élén, amikoris váratlanul lemondott. A zágrábi gyanú szerint milliós nagyságrendben sikkasztott el állami pénzeket. Ausztriában is vizsgálat folyik ellene egy pénzmosási ügyben.
Sanader ártatlanságát hangoztatja. Zágrábban a rendőrség hétfőn átkutatta Sanader nagy belvárosi házát, és értéktárgyakat, főleg festményeket vitt el. A horvát törvények lehetővé teszik a gyanúsítottak értéktárgyainak ideiglenes elkobzását még az ítélet meghozatala előtt, ha feltehető, hogy bűncselekmény révén jutottak hozzá.
A hatóságok befagyasztották a politikus és családja bankszámláit. Sanadert december 10-én fogták el Ausztriában, miután a horvát parlament megvonta a mentelmi jogát, és nemzetközi körözést adtak ki ellene.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


