"Tevékenyebb szerepet vállal"
Visszatér a politikába Ivo Sanader volt horvát kormányfő
Ivo Sanader volt horvát kormányfő vasárnap bejelentette, hogy ezentúl tevékenyebb szerepet vállal pártjában, a kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösségben (HDZ), amely egy hete leszerepelt az elnökválasztáson.
2010.01.03 19:28MTISanader zágrábi sajtóértekezletén azzal indokolta döntését, hogy hiba volt tavaly júliusban távoznia a kormány és a HDZ éléről. Andrija Hebrang, a HDZ elnökjelöltje a szavazatok közel 12 százalékával a harmadik helyen végzett az elnökválasztás december 27-i első fordulójában, így nem jutott tovább a január 10-i második fordulóba. Ez volt a HDZ legrosszabb országos választási szereplése a párt 1989-es megalapítása óta - hangsúlyozta Sanader, aki szerint a rossz eredmény nagyrészt tükrözi a HDZ vezetésében mutatkozó irányvesztést.
Sanader emiatt részben felelősnek érzi magát, mert teljesen visszavonult a politikai élettől. A volt kormányfő elmondta, hogy ezentúl "teljes mértékben aktiválja" tiszteletbeli pártelnöki tisztségét, de nem áll szándékában a párt vezetésének hivatalos visszavétele.
Fontolgatja viszont, hogy január közepe után parlamenti képviselőként tevékenykedik tovább. Sanader tavaly júliusban, különösebb magyarázat nélkül távozott a horvát kormány és a HDZ éléről, miniszterelnöki megbízatásának lejárta előtt két évvel. Kormányfői és pártelnöki tisztségében is addigi helyettese, Jadranka Kosor követte.
Az elnökválasztás első fordulója után számos elemző azzal magyarázta a HDZ-jelölt teljesítményét, hogy megoszlottak a szavazatok a jobbközép jelöltek között. Ráadásul a választók elégedetlenek a gazdasági helyzet, a növekvő munkanélküliség és több állami cég korrupciós botrányai miatt.
Andjelko Milardovic független elemző úgy vélekedett, hogy Sanader politikai visszatérése kiélezheti a HDZ-n belüli csoportok ellentéteit. Sanader sajtóértekezletén szorgalmazta, hogy a HDZ vezetése nyíltan támogassa az elnökválasztás második fordulójába bejutott jelöltek - az ellenzéki szociáldemokrata Ivo Josipovic és a függetlenként induló Milan Bandic zágrábi polgármester - egyikét. Kosor korábban viszont elzárkózott ettől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


