Nyolcvan ember halt meg eddig
Hasmenéses járvány tizedel Haitin!
A haiti egészségügyi hatóságok csütörtöki jelentése szerint a kolera egyik válfaja vezetett annak a csaknem nyolcvan embernek a halálához, akik hasmenés tünetével betegedtek meg az utóbbi napokban az ország északi és keleti részén.
2010.10.21 19:38MTIA járvány az északi Artibonite tartomány egyik körzetében és a keleti országrészben lévő Mirbalais településen ütötte fel a fejét: a több tucat halott között gyermekek is vannak, s a fertőzöttek száma meghaladja a kétszázat. Az érintett körzetek lakosságát a személyi higiéniás előírások fokozottabb betartására szólították fel, s szerdán megkezdődtek a vizsgálatok a gyors lefolyású (24-48 óra) kór pontos meghatározására.
Az első eredmények szerint a kolera egyik fajtája okozta a megbetegedéseket. Az egészségügyi miniszter sürgős kormányülést kezdeményezett.
A kolera sújtotta körzeteket nem érintette az a 7-es erősségű földrengés, amely január 12-én pusztított a karibi országban, s csaknem kétszázezer ember halálát okozta. Az egészségügyiek az ivóvíz rossz minőségét hozták összefüggésbe a járvány kitörésével. Eddig 31 ember halt meg Saint-Marc-ban, 26 Drouinben, 18 Vérette-ben és 3 Mirebalais-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


