Városok váltak a földdel egyenlővé
Képek. Szükségállapotot hirdettek ki Haitin - 70 ezer halott
Szükségállapotot hirdetett ki a földrengés sújtotta Haiti kormánya helyi idő szerint vasárnap.
Földrengés Haitin: romok és halottak mindenütt 
A rendkívüli állapot január végéig lesz érvényben. A kabinet 30 napos nemzeti gyászt is hirdetett, amely február 17-ig tart majd. Ezen idő alatt a középületek előtt félárbocra eresztik a nemzeti lobogót. Carol Jospeh oktatási államtitkár vasárnap közölte, hogy eddig mintegy 70 ezer holttestet gyűjtöttek össze és temettek tömegsírba a keddi földrengés óta a karibi országban.
Jean-Max Bellerive kormányfő szombaton még 25 ezer tetem elföldeléséről számolt be. A kanadai kormány vasárnap bejelentette, hogy az adományozó országok képviselői január 25-én Montrealban ülnek össze, hogy megvitassák a karibi ország újjáépítését és biztosítsák, hogy az ENSZ segítségével a haiti lakosság számára a legkedvezőbb módon hangolják össze a nemzetközi segélyeket.
A tanácskozáson Bellerive és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is részt vesz. A Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés romba döntötte a haiti főváros, Port-au-Prince legfontosabb infrastrukturális létesítményeit, több más várost pedig részben vagy egészben a földdel tett egyenlővé.
Kapcsolódó írások:
- Borzalmak Haitin: holttestekből emel barikádokat a tömeg, káosz az élelmiszerosztások környékén
- Haiti földrengés: az ENSZ megerősítette haiti misszióvezetője halálát
- Újabb, ezúttal 4,5-es erősségű rengés keltett pánikot Haitin
- Borzalmas, megrázó képek: még találnak túlélőket a romok alatt Haitin, a magyar mentők a helyszínre érkeztek
- Haiti földrengés - túlélők a romok alatt, rohamosan csökkenő esélyek
- Képek- Haitin eltorlaszolják az utakat a holttestek
- Haiti-földrengés: több mint százezer halott, uralkodik a káosz
- Durva képek! Nagy erejű földrengés rázta meg Haitit
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


