Szökőárriadó a térségben
Durva képek! Nagy erejű földrengés rázta meg Haitit
Nagy erejű földrengés rázta meg kedden Haiti térségét, a fővárosból, Port-au-Prince összedőlt épületekről érkeztek hírek, s a földmozgás miatt a karibi térség egyes részeire vonatkozó szökőárriadót rendeltek el.
2010.01.13 08:08MTI/ fotók: skynewsAz amerikai földtani intézet legfrissebb közlésében 7,0-ás fokozatúra becsülte a földmozgás erejét, az adat többszöri pontosítása után. A földrengés központja a szigetország belsejében volt, alig 16 kilométerre nyugatra a fővárostól, Port-au-Prince-től, és mindössze 10 kilométeres mélységben (a korábbi jelentésekben 30 kilométeres mélység szerepelt). Az első, nagy erejű földmozgást két, ugyancsak erőteljes, 5,9-es és 5,5-ös fokozatú utórengés követte.
Hivatalos forrásból áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek hírek, de az amerikai hírügynökség munkatársa jelentette, hogy Petionville településen összedőlt egy kórház. Szemtanúk szerint Port-au-Prince-ben is épületek dőltek össze, és segélykiáltásokat lehet hallani a romok alatt rekedtektől. Összedőlt épületekről számolt be a Reuters helyi tudósítója is. Joseph Guyler Delva tucatszám látott halottakat vagy sebesülteket a romok között. A pánikba esett fővárosiak kétségbeesetten próbálják kiszabadítani a romok alól a bajba jutottakat, és kutatnak eltűnt hozzátartozóik után - tette hozzá.
Raymond Joseph, Haiti egyesült államokbeli nagykövete a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a földrengésnek valószínűleg "katasztrofális" következményei lesznek az elszegényedett országra. A telefonösszeköttetés a szigetországgal gyakorlatilag megszakadt. A nagykövet egyetlenegy kormányilletékessel tudott kapcsolatban lépni, aki ugyancsak összeomlott épületekről számolt be neki.

A haiti földrengés erejét mutatja, hogy erőteljes földmozgást lehetett érezni a Port-au-Prince-től közel 400 kilométerre fekvő a kelet-kubai Santiago városában is. A 7-es fokozatú vagy annál erősebb földrengések súlyos károkat okozhatnak nagy kiterjedésű térségben. Don Blakeman, az amerikai földtani intézet elemzője is úgy vélekedett, hogy a későbbiekben súlyos károkról és áldozatokra érkeznek majd hírek.
A földrengés miatt a csendes-óceáni cunami-előrejelző központ szökőárriadót rendelt el a karibi térség egyes országaira, Haitira, a Dominikai Köztársaságra, Kubára és a Bahama-szigetekre vonatkozóan.
A központ arról tájékoztatott, hogy a korábbi tapasztalatokból kiindulva romboló erejű, nagy kiterjedésű cunami veszélye nem áll fenn, de kialakulhat egy helyi kiterjedésű szökőár, amely az epicentrumtól legfeljebb 100 kilométere távolságra fekvő partszakaszokat érinthet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


