19 embert az orvosig vertek
Tömegverekedés egy rockfesztiválon: nem bírtak magukkal a bőrfejűek
Tömegverekedés tört ki vasárnap az Uralban lévő Miassz városban, amikor egy rockfesztivál mintegy 3000 résztvevőjét megtámadta vagy száz bőrfejű: 19 ember szorult orvosi segítségre, ketten kórházba kerültek, de hétfőn már hazamehettek.
2010.08.30 16:53MTIVitalij Lapin, a Cseljabinszki terület (megye) főügyészének helyettese az Interfax hírügynökségnek elmondta: a verekedést alighanem az váltotta ki, hogy előzőleg nézeteltérés támadt egy helyi sasliksütöde és a Tornado fesztivál résztvevői között.
Az Eho Moszkvi rádió szerint már őrizetbe is vették az étkezde tulajdonosát erőszakos cselekmény szervezésének vádjával. Lapin ügyész elmondta: az egész tömegverekedés csak néhány percig tartott. A rockfesztvált 30 rendőr és további 35 biztonsági őr védte, továbbá a támadás hírére alig néhány percen belül a helyszínre érkezett további 30 rendőr, s a bőrfejűek visszavonulót fújtak.
Az ügyész hozzátette, hogy az eljárás során vizsgálni fogják a rendőrök és a biztonsági emberek eljárását, valamint azt is, hogy miként lehetett a rendelkezésre álló rövid idő alatt ilyen nagy létszámú támadó csapatot összehozni.
A helyi hatóságok hétfőn igyekeztek hangsúlyozni, hogy a történteknek nincs rasszista jellegük. Oroszországban tavaly jogvédő szervezetek szerint legalább 60 ember - túlnyomórészt sötét bőrű muzulmán és a kaukázusi köztársaságokból érkezett migráns - vesztette életét, és több mint 300 sérült meg fajgyűlölő indíttatású bűncselekmény következtében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
- 22:19 Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


