Az ellentüntetők tarkóra tett kézzel tiltakoztak
Mintegy kétezer bőrfejű tartott emlékező felvonulást a Hősök terén
Mintegy kétezer fekete ruhát viselő bőrfejű gyűlt össze szombaton délután a budapesti Hősök terén az úgy nevezett becsületnapi megemlékezésre; mintegy háromszáz fiatal pedig a magyar nyilasokra és II. világháborús német megszállókra emlékező szkinhedek ellen tüntetett tarkóra tett kézzel.
2008.02.09 15:24MTIA fekete bőrdzsekit, fehérfűzős fekete bakancsot viselő kopaszra nyírt fiatalok a Hősök terén felállított fémkordonon belül sorakoztak fel katonai alakzatban. Az Ismeretlen katona sírja előtt egy ideiglenes transzparenst, a tér közepén egy fából készült keresztet állítottak fel. A keresztre azt írták fel, hogy Vér és becsület.
A katonai rendbe sorakozott közel másfél ezer fiatal mellett több száz rendező, zászlóvivő, szimpatizáns volt látható - jelentették a helyszínről a távirati iroda tudósítói. A rendőrség a Hősök terét szalaggal zárta körül. A Szépművészeti Múzeum előtt mintegy háromszáz ember, főként fiatal gyülekezett. Amikor a szkínheded belekezdtek a magyar himnuszba, az ellentüntetők tarkóra tett kézzel "néma áldozatként" tiltakoztak "a terrorimádók fekete egyenruhába bújt mai gyermekei" ellen.
Magyarországi és külföldi bőrfejűek szélsőségesen nacionalista szervezetek felhívására, esetenként magánszemélyek által bejelentett rendezvényen 1997 óta emlékeznek meg arról, hogy 1945. február 11-én több tízezernyi német és magyar katona tört ki a Vörös Hadsereg által bekerített Budai Várból.
Az emlékező akciókat a becsület napjaként emlegetik. Az idei rendezvényt az a Domokos Endre János jelentette be magánszemélyként, aki a fővárosi ítélőtábla által 2005-ben jogerősen betiltott Vér és becsület kulturális egyesület egykori vezetője volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


