"Szándékos vakság"
Obama: Észak-Korea viselkedése elfogadhatatlan
Barack Obama amerikai elnök szerint az ENSZ-nek jeleznie kell Észak-Koreának, hogy elfogadhatatlan a viselkedése, és óvta Kínát, Phenjan legnagyobb szövetségesét mindenfajta "szándékos vakságtól".
2010.06.28 08:19MTIFő célunk jelenleg az, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa ismerje el világosan, hogy Észak-Korea magatartása háborús, ami elfogadhatatlan a nemzetközi közösség számára" - mondta Obama a világ legfejlettebb és vezető feltörekvő országait tömörítő G20-as csoport torontói csúcstalálkozójának befejezése után tartott sajtótájékoztatóján helyi idő szerint vasárnap.
"Úgy vélem, van különbség a visszafogottság és az állandó problémák iránti vakság között" - mondta az elnök.
Hozzátette: ezt egyenesen meg is mondta Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel a kérdésről folytatott tárgyalásokon. Leszögezte: a nemzetközi közösség a jövőben is folytatja a nyomásgyakorlást Észak-Koreára, amíg nem dönt úgy, hogy követi a nemzetközi normákat. Az amerikai elnök emlékeztetett, hogy független nemzetközi vizsgálat állapította meg Phenjan bűnösségét a Cshonan dél-koreai korvett március végi elsüllyedésében, amelynek 46 halálos áldozata volt.
Úgy vélte, hogy tekintettel a körülményekre, Ri Mjong Bak dél-koreai elnök rendkívüli visszafogottságról tett tanúbizonyságot.
"Elengedhetetlen, hogy a nemzetközi közösség felsorakozzon mögé és világos üzenetet küldjön Észak-Koreának: ez a fajta magatartás elfogadhatatlan" - szögezte le az amerikai elnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06