Ember alkotta törvényt szeretnének töröltetni
Olasz papok titkos szeretői a cölibátus eltörlését kérték a pápától
Példátlan levelet küldött a pápának negyven olasz nő, akinek partnere katolikus pap vagy világi szerzetes.
2010.05.28 17:18MTIAz egyházfik szeretői az egyházfőhöz intézett nyílt üzenetükben hangsúlyozták, hogy a papoknak "meg kell tapasztalniuk az érzelmeket, a szerelmet és azt, hogy milyen szeretve lenni" - jelentette csütörtökön római keltezésű tudósításában a brit The Guardian napilap
. A nyílt levél szerzői megértést kérnek azok számára, akik "titokban élik ki azokat a ritka pillanatokat, amelyeket a papnak nyújtani sikerül a számukra és napi szinten megélik az embereik kételyeit, félelmeit és bizonytalanságát."
A papi nőtlenség ügye márciusban egy időre felkerült a Vatikán napirendjére. Ekkor XVI. Benedek egyik vezető tanácsadója, Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek úgy nyilatkozott, hogy a cölibátus eltörlése elejét vehetné a papok körében tapasztalt szexuális visszaéléseknek. A javaslatot azonban sietve visszavonta, miután a pápa kiállt a "cölibátus szent elve" mellett.
A papok szeretői azt állítják, akkor döntöttek a megszólalás mellett, amikor az egyházfő egy olyan elv szentsége mellett foglalt állást, amely "nem szent, hanem ember alkotta szabály". A kereszténység korai évszázadaiban a papok még gyakran házasodtak, de ma már csak a keleti rítusú katolikusok számára engedélyezett a frigy, vagy az olyan lelkipásztorok számára, akik egy másik keresztény felekezet tagjaként nősültek meg, mielőtt áttértek a katolikus hitre.
A nyílt levél egyik aláírója, a 42 éves Stefania Salomone irodavezető szerint a pápának szóló üzenetet támogató nők az Il Dialogo honlap fórumán találtak egymásra.
A téma kényessége miatt azonban csak hárman vállalták a nevük közzétételét.
Kapcsolódó írások:
- Miért rosszalkodnak Isten katonái?
- Csökkenne a szexuális botrányok száma? Eltörölnék a kötelező cölibátust
- La Repubblica: a Vatikán titokban a cölibátus eltörlésén dolgozik
- Szexuális visszaélések - sokasodnak a panaszok az osztrák katolikus egyháznál is
- Német püspök: nem a cölibátus az oka az iskolákban történt szexuális bűntetteknek
- Kényes kérdések...Cölibátus, abortusz, női papság?
- Svájci teológus, brazil papok fellépése a cölibátus ellen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


