Cölibátusos-e vagy?
Szexuális visszaélések - sokasodnak a panaszok az osztrák katolikus egyháznál is
Sokasodnak a szexuális visszaélések miatt az osztrák katolikus egyházhoz befutó panaszok azóta, hogy Németország után osztrák egyházi iskolákban is napvilágra kerültek ilyen esetek.
2010.03.11 14:22MTIEddig mintegy 30 panasz érkezett idén az egyházi "ombudsmani" hivatalokhoz, csaknem kétszer annyi, mint tavaly egész évben. A legtöbb, 12 bejelentést a bécsi érsekség kapta, mindet az elmúlt héten. Tavaly összesen 17 panaszt tettek a fővárosban, ebből nyolc eset bizonyult szexuális visszaélésnek, de többségük már elévült.
Németország után Ausztriában is egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak a visszaélések, kedden egy nap leforgása alatt több régi ügyre is fény derült. Csütörtökön újabb ügyet tárt a nyilvánosság elé a sajtó. A felső-ausztriai kremsmünsteri apátság iskolájának egy volt diákja azt állítja, hogy három szerzetes az 1980-as években rendszeresen bántalmazta és szexuálisan zaklatta a tanulókat, főként az alsó tagozatosokat. Az apátság közölte, hogy kivizsgálják a panaszt. A német nyelvterület legrégebbi kolostorának, a salzburgi Szent Péter bencés apátságnak egy volt növendéke kedden az osztrák rádióban tárta a nyilvánosság elé a visszaéléseket, amelyeket az intézmény jelenlegi főapátja és két egykori szerzetes követett el ellene negyven évvel korábban. Ugyanaznap egy vorarlbergi cisztercita internátus vezetője is megerősítette, hogy náluk is történt két hasonló eset, az egyik az 1980-as években, a másik 2001-ben. Kedden vált ismertté az is, hogy egy stájerországi paptanár az 1970-es évek végén és az 1980-as években legkevesebb hét-nyolc gyereket rontott meg, illetve zaklatott szexuálisan. Az ügy nyilvánosságra kerülése után a ma Burgenlandban élő pap bejelentette, hogy otthagyja papi hivatását, a salzburgi főapát pedig lemondott egyházi tisztségeiről. A botrányokra reagálva Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek, az osztrák püspöki konferencia elnöke "irányváltást" szorgalmazott az érsekség munkatársainak szóló újságban. Az egyházon belüli szexuális visszaélések okainak feltárásához őszinteségre van szükség az egyházban, de a társadalomban is - írta.
A bíboros az okok feltárásáról szólva a cölibátus kérdését is megemlítette. Szóvivője utóbb hangsúlyozta: ez semmiképp sem jelenti azt, hogy a bíboros "megkérdőjelezné a latin rítus szerinti cölibátust" a katolikus egyházban. A cikkben Schönborn bíboros az okok kutatásáról írva úgy fogalmazott: "Idetartozik a papképzés témája ugyanúgy, mint az, hogy mi történt a 68-as generációval a +szexuális forradalom+ eredményeként. Idetartozik a cölibátus témája ugyanúgy, mint a személyiségfejlődésé".
Az elmúlt hetekben Németországban sorra derültek ki olyan esetek, amelyek során egykori paptanárok katolikus iskolákban, továbbá egyéb intézetekben évtizedekkel ezelőtt szexuális erőszakot követtek el akkori diákokon. A hivatalos vizsgálat szerint 100-nál jóval több esetről van szó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


