Jól kijövünk
Martonyi: Horvátországgal nincs nézeteltérés kisebbségi kérdésekben sem
A nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekben hagyományosan nincs semmiféle vita, nézeteltérés Horvátország és Magyarország között, ezen a területen is jól állnak a dolgok - jelentette ki Martonyi János kijelölt külügyminiszter csütörtökön Zágrábban, miután megbeszélést folytatott Gordan Jandrokovic horvát külügy- és európai integrációs miniszterrel.
2010.05.20 14:39MTIA magyar külügyi tárca leendő vezetője a több mint egyórás megbeszélést követően arról is beszélt újságírók előtt, hogy a magyar parlament néhány napon belül elfogadja azt az alkotmánymódosítást, amely biztosítja a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét.
"Ez egy régi adósságunk" - mondta, hozzátéve: sokat kellett vitatkozni a rendezés módozatán, de úgy tűnik, hogy most megvan a megoldás, "és ezzel mindenki megelégedésére rendeződik ez a kérdés". Az állampolgársági törvény módosításával kapcsolatban elmondta: ez összhangban áll a térség jó néhány országának szabályozásával. Hasonló elveket, megoldásokat követ Románia, Szerbia és Horvátország is.
Martonyi hozzátette, hogy a kettős állampolgárság intézményét a magyar jogrendszer régóta ismeri és mindig is alkalmazta. Most mindössze annyit történik, hogy egyéni eljárás keretében a magyar állampolgárság a szomszédos országokban élő magyarok számára is megadatik. Az MTI szlovák aggodalmakra vonatkozó kérdésére Martonyi János hangsúlyozta: magyar részről mindent megtettek és megtesznek annak érdekében, hogy szomszédaink megértsék ennek a törvényjavaslatnak a lényegét, hogy eloszlassák a félreértéseket, "különösen, hogy ha nem akarja valaki pontosan megérteni a lényegét".
Szerdai kijevi látogatására utalva említést tett arról, hogy a környékbeli államok közül Ukrajna az egyedüli, ahol tiltják a kettős állampolgárságot, "de ott is találtunk megoldást, mert kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás szabályozásait, és ügyelünk arra, hogy egy ilyen eltérés semmiféle negatív hatást ne gyakoroljon a kétoldalú kapcsolatokra".
A Horvátország és Magyarország közötti kapcsolatokról beszélve Martonyi arra is kitért: a Fidesz a kampány során is hangsúlyozta, hogy különleges jelentőséget tulajdonítanak a közép- és délkelet-európai együttműködésnek, a regionális politikák erősítésének. Horvátország ezen belül is különleges szerepet tölt be a nagyon szoros történelmi, földrajzi, kulturális vagy gazdasági kapcsolatok miatt.
"Nagyon lényeges, hogy Horvátország mielőbb teljes jogú tagként kapcsolódjon be az európai integráció folyamatába" - jelentette ki a leendő magyar külügyminiszter.
A zágrábi látogatásnak is egyik legfontosabb célja, hogy kinyilvánítsa: "a következő hónapokban a lehető legnagyobb erőfeszítéssel fogjuk támogatni a csatlakozási tárgyalások sikeres befejezését, lehetőleg még az év vége előtt". Bízunk benne, hogy a csatlakozási szerződés aláírására a 2011-es magyar elnökség idején sor kerülhet - jelentette ki Martonyi János.
Az európai bővítési folyamat nem állhat le Horvátország tervezet csatlakozása után sem, Magyarországnak és Horvátországnak együtt kell működnie abban, hogy ez a bővítési dinamika továbbra is fennmaradjon. Az MTI kérdésére kifejtette: az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kaphat a két ország együttműködésében a gazdasági-infrastrukturális kapcsolatok fejlesztése, amely biztonságpolitikai szempontból is lényeges.
Az észak-déli gáz- és olajvezetékek, autópálya vagy vasúti összeköttetések továbbépítése a többi délkelet-európai állam felé alapvető nemzeti érdeke a két országnak, de az európai integrációs folyamatnak is. Gordan Jandrokovic megfogalmazása szerint Martonyi János miniszteri beiktatása előtti zágrábi látogatása tanúbizonyság arra, hogy a két ország között "nagyon jó, tartalmas és széles az együttműködés".
A horvát külügyi tárca vezetője örömmel fogadta, hogy magyar kollégája tájékoztatása alapján a mindig is jól működött, stratégiai jelentőségű horvát-magyar kapcsolatok a jövőben is kiemelt szerepet játszanak.
A horvát külügy és európai integrációs miniszter közölte: már tervezik a miniszterelnökök találkozóját is és Martonyi Jánost meghívta a július eleji, hagyományos Croatia Summit biztonságpolitikai találkozóra. A magyar állampolgársági törvény kapcsán azt hangsúlyozta: "ezzel nincs probléma", Magyarország belügyének tekintik, és azt szeretné, ha ebben a régióban minden ország együttműködésre törekedne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


