"Engem szolgáltak volna föl"
Kannibálos tréfa miatt mentegetőzött az új-zélandi kormányfő
Egy maori törzset érintő, kannibálos vicc miatt bocsánatkérésre kényszerült csütörtökön az új-zélandi kormányfő.
2010.05.13 10:56MTIJohn Key csipkelődő megjegyzése várhatóan tovább rontja a tuhoe népcsoport és a kormány közti fagyos viszonyt.
A tuhoe törzs azzal vádolja a miniszterelnököt, hogy - egy korábbi megállapodást megszegve - nem adta vissza a népcsoportnak a telepeskormány által 150 évvel ezelőtt elkobzott földterületeket. A kannibálos megjegyzés akkor hangzott el, amikor John Key egy idegenforgalmi konferencián utalt az elkobzott területek feletti vitára, illetve egy korábbi vacsorára, amelyet a kormányfő a tuhoe népcsoporttal szomszédos ngati porou törzs vezetőivel fogyasztott el. "Szerencsére a ngati porou csoport tagjaival és nem a velük szomszédos tuhoe törzzsel vacsoráztam, akik bizonyára engem szolgáltak volna fel vacsoraként" - mondta Key.
Egy maori törvényhozó úgy vélte, a tréfa "rosszul sült el", és a tuhoe népcsoport várhatóan még inkább úgy fogja érezni, hogy igazságtalanul bánnak velük. A képviselő szerint egyrészt "valószínűleg igaz", amit a kormányfő mondott, másrészt viszont nem volt bölcs megjegyzés a jelenlegi hangulatban.
Új-Zéland európai telepesítését megelőzően a maori törzsek gyakran támadtak egymásra, rabszolgaságra kényszerítették a másik népcsoport tagjait, sőt olykor kannibál lakomákat tartottak, hogy megfélemlítsék ellenségeiket.
Tudósok szerint az emberevés gyakorlata 200 éve eltűnt a maori törzsek kultúrájából. A tuhoe törzs főtárgyalója kijelentette: Key "ízléstelen" megjegyzése "nem volt méltó egy miniszterelnökhöz". John Key csütörtökön bocsánatot kért. "Könnyed tréfának szántam, némi öniróniával fűszerezve. Bocsánatot kérek, ha bárkit megsértettem vele" - mondta újságírók előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


