500 tetem maradványa került elő
Kannibálok pusztíthattak Németországban
Tömeges kannibalizmusra utaló bizonyítékokat találtak egy hétezer éves temetkezési helyen kutatók Délnyugat-Németországban - adta hírül az Antiquity című szakfolyóirat nyomán a BBC hírportálja vasárnap
2009.12.07 16:43MTIA tanulmány szerzői úgy vélik, leleteik ritka bizonyítékai annak, hogy a korai neolitikus korszak Európájában létezett a kannibalizmus. Mintegy ötszáz ember maradványa került elő Herxheim közelében, akik vélhetően kannibalizmus áldozatává váltak. A „szándékosan megcsonkított” maradványok között gyerekek, sőt még meg sem született magzatok is voltak - közölték a kutatók.
A helyszínt először 1996-ban tárták fel, majd 2005 és 2008 között újabb ásatások folytak. A kutatást vezető Bruno Boulestin, a franciaországi Bordeaux-i Egyetem munkatársa elmondta: bizonyítékot találtak arra, hogy az emberi csontokat szándékosan vágták és törték el, ami kannibalizmust jelez.
„Az állati csontokon olyan mintázatot találunk, amely azt jelzi, hogy nyárson sütötték meg őket. Ezekhez hasonló mintázatot láttunk itt az emberi csontokon is” - mondta Boulestin. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nehéz bebizonyítani a csontok szándékos feldolgozásának tényét. A kutatók egy része elutasította a kannibalizmus elméletét azzal, hogy a hús eltávolítása inkább temetési szertartás része lehetett. Boulestin szerint azonban az emberi maradványokat „szándékosan csonkították meg”, és a bizonyítékok arra mutatnak, hogy közülük sokat meg is rágtak.
A korai neolitikumban terjedt el a földművelés Európában, és a kutatócsoport szerint kannibalizmus vélhetően kivételes lehetett, valószínűleg éhínség idején.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


