Hűtlenséggel vádolják az EP-képviselőt
Tőkés László élete legnagyobb próbatételeként éli meg a válást
Élete legnagyobb próbatételeként éli meg Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő azt, hogy felesége válókeresetet nyújtott be - ezt maga a politikus nyilatkozta hétfőn az MTI-nek.
2010.03.30 10:56MTIA politikus az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy felesége egy héttel ezelőtt adta be a válópert, miután tavaly decemberben elhagyta őt, és otthonukból elköltözött. "Mivel ezen a helyzeten nem tudtam változtatni, döntését kénytelen vagyok tudomásul venni és tiszteletben tartani" - mondta Tőkés László.
Rámutatott: család- és gyermekszerető emberként élete legnagyobb próbatételeként és válságaként éli meg a történteket. Leszögezte: az ügy további részleteibe nem avatja be a nyilvánosságot, mivel családját óvni akarja a nyilvánvaló politikai ártószándéktól, valamint a bulvársajtótól. A politikus hozzátette, hogy munkájának és hivatásának a továbbiakban is megpróbál töretlenül eleget tenni.
A Mediafax román hírügynökség hétfőn közölte, hogy Tőkés Edit, az EP-képviselő felesége hűtlenséggel vádolja férjét válókeresetében, amit a nagyváradi bírósághoz nyújtott be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


