"Nem prioritás a párbeszéd"
Markó nem tárgyal Tőkéssel
Tőkés László az erdélyi magyar összefogás jegyében nemzeti lista állítását kezdeményezte a júniusi európai parlamenti választásokra. A cél megvalósítása érdekében tárgyalásra invitált Markó Béla azonban egyelőre nem hajlandó együttműködésre, mondván: az RMDSZ számára nem prioritás a Tőkés Lászlóval való esetleges párbeszéd.
2009.01.14 14:52kitekinto.huHárom év - három kudarcba fulladt kísérlet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ közötti összefogásra.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ első közös listaállítási kísérlete a 2007. novemberi európai parlamenti (EP) választások kapcsán vetődött fel. Akkor a szövetség befutó helyet ajánlott fel Tőkésnek saját választási listáján, de a püspök indulását 140 ezer aláírás összegyűjtésével támogató hat civil szervezet megvétózta a tervet.
Az elutasítást azzal indokolták, hogy az RMDSZ vezetői nem voltak képesek a szemléletváltásra, a ,,politikát irányító keményebb részekhez nem voltak hajlandóak hozzányúlni”. Tőkés végül az erdélyi magyar szavazatok 40 százalékának begyűjtésével függetlenként jutott az EP-be. Az RMDSZ ugyanakkor két képviselői mandátumot szerzett.
A tavalyi román parlamenti választások előjátékaként gyakorlatilag megismétlődött a két szervezet 2007-es együttműködési forgatókönyve. Az EMNT mint lehetséges választási szövetséges akkor került képbe, amikor a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt (MPP) visszautasította az RMDSZ „megalázó” együttműködési ajánlatát.
Az erdélyi magyar sajtó már-már kész tényként kezelte az EMNT-RMDSZ paktumot, ám a megállapodás aláírására mégsem került sor. Tőkés szerint nem volt meg a teljes támogatottsága azoknak a szervezeteknek a részéről, amelyek az RMDSZ-en kívül fontosak számára. A novemberi választásokon az MPP végül nem idult pártként, az általa és Tőkés által támogatott öt független jelölt közül pedig egy sem szerzett mandátumot.
Az RMDSZ bejutott a román parlamentbe.
Főszerepben: Tőkés és Markó
Idén is jó esély van arra, hogy a romániai magyar politikai élet főszereplői Tőkés és Markó legyenek. A püspök, EP-képviselő budapesti irodájában tartott évkezdő sajtótájékoztatóján kijelentette: a júniusban esedékes európai parlamenti választásokra kezdeményezi az erdélyi magyar összefogás jegyében születő nemzeti lista állítását, amely az erdélyi magyarság európai képviseletének megerősödéséhez vezethet.
Azt az európai képviseletet, amely - ahogyan Tőkés fogalmazott - egyfajta politikai ökuménia jegyében az összmagyar képviseletet kellene, hogy eredményezze.
A teljes cikk itt olvasható!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06