Kényszermunkára ítélték őket
Taxist gyilkoltak - életfogytig robotolhatnak a szenegáli magyar "zsoldosok"
Életfogytig tartó kényszermunkára ítélték szenegáli taxisofőrjük meggyilkolásának vádjával szombaton azt három magyar férfit, akik a gyanú szerint zsoldosként kívánták szolgálataikat értékesíteni nyugat-afrikai országokban.
2010.03.28 08:00MTIA dakari esküdtszék bűnszövetkezetben elkövetett bűntettek, gyilkosság és lopás elkövetésében találta bűnösnek a vádlottakat.
A vádirat szerint a 29 éves G. Géza, a 32 éves N. Zoltán és a 34 éves F. Tamás 2006 áprilisában megfojtotta szenegáli taxisofőrjét, aki bérbe adta nekik a terepjáróját.
A védelemnek 15 napja van a fellebbezésre. Az ügyészség szombaton életfogytiglani kényszermunka kiszabását kérte a vádlottakra.
A vádirat szerint az egyik magyar a francia idegenlégióból, a másik a magyar hadseregből dezertált.
Harmadik, (eredeti foglalkozása szerint asztalos) társukkal együtt részt vettek egy "katonai kiképzésen", majd úgy döntöttek, hogy "munkát keresnek Afrika feszültséggócaiban", többek között Sierra Leonéban.
Kapcsolódó írások:
- Elkezdődött a "magyar zsoldosok" pere Dakarban
- Makói hármasgyilkosság- Jogerős az életfogytiglan!
- Agyonlőtte terhes mostohaanyját - életfogytiglanra ítélhetnek egy 12 éves fiút Amerikában
- Egy kézzel kapart gödörbe vetették a megerőszakolt kiskőrösi lányt - életfogytiglanra ítélték őket
- A ház emésztőgödrébe dobta a holttesteket - életfogytig tartó börtönt kapott
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


