Idős házaspárt gyilkolt meg
A ház emésztőgödrébe dobta a holttesteket - életfogytig tartó börtönt kapott
Életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki jogerősen a Debreceni Ítélőtábla kedden arra a férfira, aki 2006-ban megölte és kirabolta a szomszédjában élő idős házaspárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kistokajban - közölte Koszta János, az intézmény sajtótitkára az ítélethirdetést követően az MTI-vel.
2010.02.09 19:32MTIAz akkor 31 éves vádlott elbújt az idős házaspár kertjében álló melléképületben, mert úgy tudta, hogy aznap Miskolcra mennek vásárolni, és így az üresen álló házat könnyen kirabolhatja. A férfi közelgő eljegyzése miatt akart sürgősen pénzhez jutni.
Rejtőzködése közben azonban zajt csapott, amit a házban lakó 64 éves férfi észrevett és kérdőre vonta szomszédját. A vádlott a földre döntötte a sértettet, ráfeküdt, ütlegelte és fojtogatta. Mielőtt a sértett elvesztette az eszméletét még tudott kiabálni az élettársának, aki szintén odament.
A vádlott a 62 éves asszonyt is megtámadta, őt is bántalmazta, fojtogatta. Mikor a nő is eszméletét vesztette a vádlott a még élő sértetteket egy ragasztószalaggal megkötözte, úgy, hogy a sértettek légzőnyílásait is teljesen lefedte a ragasztószalag. A férfi ezt követően a házba ment, ahonnan mintegy másfélmillió forint értékben vitt el műszaki cikkeket, ékszereket és egyéb berendezési tárgyakat.
A két holttestet a ház emésztőgödrébe dobta.
A későbbi vizsgálatok megállapították, hogy a két ember halálát fulladás okozta, noha egyéb súlyos sérüléseket is szenvedtek a bántalmazás következtében. A vádlott ezt követően Miskolcon egy automatából pénzt is ki akart venni a sértettek bankkártyájával, de ez nem sikerült neki.
A bíróság döntésével súlyosbította az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ítéletét: a férfi 30 helyett 40 év múlva helyezhető feltételesen szabadlábra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


