Idén már 54 halott
Ezer fölé emelkedett az Afganisztánban meghalt amerikai katonák száma
Ezer fölé emelkedett az Afganisztánban meghalt amerikai katonák száma - közölte kedden egy független hírportál, amely az amerikai háborús áldozatokat tartja nyilván.
2010.02.23 19:45MTIAz icasualties.org számítása szerint az ázsiai országban eddig 1003 amerikai katona vesztette életét a nyolc éve tartó háborúban, amelyben még mindig nem sikerült úrrá lenni a tálib felkelésen. Az amerikai haderő idén már 54 katonát vesztett Afganisztánban.
A szövetséges csapatoknak összesen 1659 áldozatuk van, a brit erők 264, más országok együttesen 392 katonát vesztettek. A híroldal szerint az Irakban harcoló amerikai erők soraiban 4378 fős a veszteség. A szövetségeseknek összesen 4696 katonájuk halt meg az arab országban. Elemzők rámutattak: az afganisztáni amerikai áldozatok száma azzal egy időben lépte túl az ezer főt, hogy a NATO-erők az egyik legnagyobb arányú támadást intézték a tálib erők ellen az egyik legnyugtalanabb tartományban, Hilmendben, Mardzsa térségében.
Az offenzíva Barack Obama amerikai elnök 30 ezres csapaterősítése után része a szövetségesek azon törekvésének, hogy átvegyék az ellenőrzést a tálibok központjai felett, és átadják azt az afgán biztonsági erőknek.
Az amerikai csapatok fokozatos kivonása a tervek szerint jövő nyáron kezdődik. Szakértők szerint ha jelentősen emelkedik az amerikai áldozatok száma, vagy ha a hadműveletekkel nem sikerül stabilitást teremteni Afganisztánban, csorbát szenvedhet a háború mielőbbi lezárására törekvő Obama elnöki tekintélye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06