"Együtt"
Meghalt két NATO-katona az afganisztáni Mardzsa elleni offenzívában
Meghalt két NATO-katona abban az offenzívában, amely az észak-atlanti szövetség és az afgán hadsereg közösen indított a tálibok egyik erősségének számító Mardzsa városa ellen a múlt hét végén - közölték szerdán.
2010.02.17 09:35MTIA NATO vezette nemzetközi katonai erő, az ISAF közlése szerint mindkét katona kedden vesztette életét a Mustarak ("Együtt") fedőnevű hadműveletben. Egyikük tűzharcban, a másik pokolgépes támadásban halt meg.
A katonák állampolgárságát nem hozták nyilvánosságra. Az ország déli részén, a Hilmend tartományban található város és környékén zajló hadművelet immár négy, más források szerint öt ISAF-katona életét követelte. Az év eleje óta már közel nyolcvan külföldi katona vesztette életét Afganisztánban. A tálib fegyveresek egyre gyakrabban polgári lakosokat használnak élő pajzsként a NATO-katonák elleni harcban. Mohiudin Gori tábornok, a mardzsai afgán dandár parancsnoka szerint a tálibok asszonyokat vagy gyerekeket állítanak azoknak az épületeknek az ablakába vagy tetejére, ahonnan támadják a katonákat.
"Az ellenség kiváltképpen a déli Mardzsában olyan épületekből támad, amelyek tetején, illetve második vagy harmadik emeleti ablakában a katonák tisztán kivehetően asszonyokat vagy gyerekeket látnak" - mondta a tábornok.
Az afgán belügyminisztérium közölte szerdán, hogy négy rendőr életét vesztette és négyen megsebesültek kedden, amikor pokolgép robbant fel gépkocsijuk mellett a Hilmend tartománnyal szomszédos Kandahárban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


