Chavez élesen bírál
Kuss a neved: könnygázzal oszlattak szét egy caracasi diáktüntetést
A venezuelai rendőrség könnygázzal oszlatott szét egy több ezres caracasi diáktüntetést: a fiatalok az immár rendszeressé vált áramhiány miatt tiltakoztak.
2010.01.29 07:06MTIA résztvevők helyi idő szerint csütörtökön az állami áramszolgáltató cég székházához akartak vonulni, ám ezt a rendőrök megakadályozták. A kirobbant összecsapásokban a helyi média szerint két diák és egy rendőr megsérült.
A hatóságok állítólag újból áramkorlátozásokat akarnak bevezetni a venezuelai fővárosban, Caracasban, ahol egy korábbi hasonló terv valóságos káoszt okozott, s emiatt azt gyorsan vissza is vonták. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a vízszolgáltatással is bajok vannak. A tüntető diákok azt akarják, hogy vonjanak be egyetemi szakértőket a korlátozásokra vonatkozó tervek kidolgozásába, s hogy a kormány növelje a beruházásokat az energiaszektorban.
A venezuelai elnök, Hugo Chávez 2007-ben államosította az energetikai ágazatot. Elemzők a mostani helyzetet a kormányzat és a magántőke elégtelen beruházásaira, valamint a hosszú távú tervezés hiányára vezetik vissza.
Chávez egy beszédében élesen bírálta a tüntetőket. Mint mondta, megpróbálják azt az érzést kelteni, hogy a kormány nem működik, s teljes a káosz. Egyben figyelmeztette a kormányzókat: ha nem számolják fel gyorsan a tiltakozásokat, akkor csapatokat küld az utcákra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


