A gyámügy már a spájzban volt
Tananyag a keresztényi értékek ellen: az USA-ban politikai menedékjogot kapott egy német család
Politikai menedékjogot kapott az Egyesült Államokban egy német család, amely nem akarta iskolába járatni gyermekeit, hanem otthon szándékozott őket tanítani - közölte kedden egy bevándorlási ügyekben eljáró bíró.
2010.01.27 18:29MTIA döntéssel Uwe Romeike, felesége és öt gyermeke letelepedhet a Tennessee állambeli Morristownban, ahol 2008 óta lakott. A férfi azt állította, hogy családját üldözték evangéliumi keresztény hite miatt, valamint azért, mert Németországban nem járatták iskolába gyerekeitek, ahol ez kötelező.
A szülők otthonukban gondoskodtak az oktatásról. Négy évvel ezelőtt, 2006 októberében, miután a Romeike család nem engedelmeskedett a többszöri hatósági felszólításra, a rendőrség vitte be a gyerekeket a tanintézménybe. A német alkotmány szerint a gyerekeknek ugyanis kötelező állami vagy magániskolába járni, ha ezt nem teszik, akkor a szülőket pénz- vagy börtönbüntetéssel sújtják.
Németországban 2007-ben a fellebbviteli ügyekben eljáró szövetségi felső bíróság egy ügyben úgy döntött, hogy súlyos esetekben, amikor a szülők nem járatják gyerekeiket iskolába, a gyámügyi tisztviselők kiemelhetik családjukból őket.
Ezt követően határozott a Romeike család, hogy elhagyja Németországot. A férfi elmondta, azért akarta otthon tanítani gyermekeit, mert az elmúlt 10-20 évben a német állami iskolákban a tananyag egyre jobban a keresztényi értékek ellen fordult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06