Sokan kértek menedékjogot
Kanada egyelőre nem tervez vízumkényszert Magyarországgal szemben
Kanada egyelőre nem vezet be vízumkényszert Magyarországgal szemben, jóllehet a magyar menedékkérők száma az első háromnegyed évben majdnem ötszöröse volt a tavalyi összadatnak - jelentette pénteken a Canadian Press (CP) kanadai szövetségi hírügynökség.
2009.10.17 10:49MTIA jelentés szerint a Magyarországról érkező, menekült státusért folyamodók száma szeptember végéig 1353-ra szökött fel. Ez az adat 2008-ban csak 285, 2007-ben pedig 24 volt. A menedéket kérők száma különösen az azt követő három hónapban növekedett meg, csaknem megkétszereződött, hogy Kanada vízumkötelezettséget vezetett be Csehországgal és Mexikóval szemben.
A kanadai hírügynökséget tájékoztató - közelebbről meg nem jelölt - források szerint a magyar menedékkérők döntő többsége roma származású. A CP szerint az ottawai szövetségi kormány közölte: nem tervez vízumkényszert bevezetni Magyarország esetében.
Jason Kenney bevándorlásügyi miniszter korábban megkérdőjelezte, hogy a cseh menedékkérők, akiknek a többsége szintén a roma kisebbségből került ki, valódi menekültek, akiket üldöznének hazájukban és akiknek aggódniuk kellene biztonságuk miatt. A miniszter hivatala a CP pénteki híre szerint közölte, nincs kapcsolat a cseh vízumkényszer és a magyar menedékkérelmek ugrásszerű megnövekedése között. A cseh és mexikói vízumkötelezettség júliusi visszaállítása óta minimálisra csökkent a két országból Kanadába érkező menekültek száma.
A kanadai kormány a Canwest News Service kanadai hírügynökség október eleji jelentése szerint felszólította Budapestet, hogy tegyen lépéseket a menedékkérők beáramlásának megállítására. A jelentés szerint Magyarország felől menedékkérők váratlan hulláma öntötte el a kanadai repülőtereket, s a kanadai szövetségi kormány emiatt sürgetett intézkedést a magyar kormánynál.
Budai Bernadett kormányszóvivő október 8-án azt mondta: kétségtelen, hogy egyre több a menekültstátust kérő magyar állampolgár Kanadában, a magyar és a kanadai hatóságok azonban hónapok óta egyeztetnek szakértői és kormányzati szinten egyaránt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


