Legalább 200 halott lehet a szálloda alatt
Haiti-földrengés: 4 nap után emelték ki a romok alól a német nőt
Élve szabadítottak ki négy nap után saját hoteljének romjai alól egy német nőt a földrengés sújtotta Port-au-Prince-ben.
2010.01.18 14:24MTIA Hotel Montana romjai alól erősen kiszáradt állapotban, de sértetlenül került elő pénteken a 62 éves tulajdonos, Nadine Cardoso. A nő egy üreges térben élte túl a földrengést, telefonjáról pedig sikerült sms-t írnia, így a mentők könnyebben megtalálták - számolt be hétfőn a Bild című német lap. Cardosót száz órával a földrengés után szabadították ki a romok alól. A mentési munkálatokat végzők szerint hetvenkét óra után egyre csökkennek a víz és élelem nélkül elzárva rekedt emberek túlélési esélyei. Ennek ellenére a különböző országokból érkező csapatok folytatják a keresést.
A Montana Hotel kedvelt volt a külföldiek körében. Pénteken az épület romjai alatt egy német férfi holttestére bukkantak. Az összedőlt szálloda alatt szörnyet halt emberek száma elérheti a 200-at. A haiti földrengésben 24 német állampolgárnak veszett nyoma a berlini külügyminisztérium vasárnap esti közlése szerint.
Kapcsolódó írások:
- Képek. Szükségállapotot hirdettek ki Haitin - 70 ezer halott
- Borzalmak Haitin: holttestekből emel barikádokat a tömeg, káosz az élelmiszerosztások környékén
- Haiti földrengés: az ENSZ megerősítette haiti misszióvezetője halálát
- Borzalmas, megrázó képek: még találnak túlélőket a romok alatt Haitin, a magyar mentők a helyszínre érkeztek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


