147 halott, 700 sebesült
Obama szerint borzasztó volt a bagdadi merénylet
Az amerikai elnök szerint "borzalmas" merényletet követtek el vasárnap Bagdadban azzal a céllal, hogy lelassítsák a haladást az országban.
2009.10.26 07:22MTIAz iraki főváros központjában elkövetett kettős öngyilkos merénylet a legújabb rendőrségi és kórházi adatok szerint legkevesebb 147 halálos áldozatot követelt, a sebesültek száma meghaladja a 700-at.
A robbantások azt szemléltetik, hogy a merénylők csak gyűlöletet és rombolást akarnak, s megpróbálják kisiklatni a haladást... meg akarják fosztani az iraki népet a kiérdemelt jövőtől - nyilatkozta Barack Obama.
A Fehér Ház közölte, hogy az elnök felhívta Núri al-Máliki iraki kormányfőt, valamint Dzsalal Talabani államfőt, részvétét fejezte ki nekik, és azt ígérte, hogy az Egyesült Államok eltökélten segíteni fogja az irakiakat a béke, a biztonság és az igazság kivívásában.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerint nem fognak sikerrel járni azok, akik a merényletekkel próbálják semmissé tenni Irakban a stabilitás irányába tett előrelépéseket.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szóvivője útján ítélte el "az értelmetlen és válogatás nélküli" erőszakcselekményeket, amelyek ismét ártatlanok ellen irányultak azzal a céllal, hogy megzavarják Irak újjáépítését. A világszervezet főtitkára arra kérte az irakiakat, hogy biztosítsák az ország politikai fejlődését és tartsák magukat a 2010. január 16-ra kitűzött általános választás időpontjához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


