42 százalék kis mértékű javulást remélt
Obama megválasztása óta kevéssé javult a faji helyzet az amerikaiak szerint
Barack Obama elnök történelmi megválasztásakor az amerikaiak többsége még azt jósolta, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben enyhülni fog az országban a faji szembenállás, ma viszont már csak a kisebbség érzi úgy, hogy ez be is következett - írta a USA Today a hétvégén.
2009.10.25 19:26MTIA napilap megállapította: a választásokat követő derűlátás a múlté, az emberek már nem annyira optimisták, bár a feketéknek valamivel kedvezőbb a véleményük, mint a fehéreknek. Az elnökválasztást követő napon, november 5-én a megkérdezettek 28 százaléka hitt abban, hogy Obama megválasztásával lényegesen javulnak majd egyebek között a fehérek és feketék közötti kapcsolatok, további 42 százalék kis mértékű javulást remélt.
A USA Today/Gallup friss felmérése szerint ma a közvéleménynek mindössze 7 százaléka érez jelentős, 34 százaléka némi javulást. Egy évvel ezelőtt a válaszolóknak csak 17 százaléka gondolta, hogy a faji kérdésben nem lesz előrelépés, ezzel szemben ma 35 százalék véli úgy, hogy nem történt változás.
Tavaly novemberben 7, illetve 3 százalék félt attól, hogy a faji kérdés egy kicsit vagy nagyon romlani fog, ma 16, illetve 6 százalék tartja úgy, hogy éppen erre került sor. A feketék általában kedvezőbben látják a helyzetet. A lap szerint az afroamerikaiak örülnek annak, hogy a Fehér Háznak fekete bőrű lakója van, Barack és Michelle Obama szereplése büszkeséggel és azzal a reménnyel tölti el őket, hogy a dolgok átalakulóban vannak.
A USA Today/Gallup arra is kíváncsi volt, hogy ma milyen az amerikaiak jövőképe. Még mindig érződik az optimizmus, de a vélemények visszafogottabbak: az egy évvel korábbi 70 százalékhoz képest már csak a közvélemény 61 százaléka gondolja úgy, hogy enyhülni fog a faji szembenállás; 17 helyett 25 százalék véli úgy, hogy semmi nem fog változni, és a tavaly novemberi 10 helyett 13 százalék tart további enyhe vagy erős romlástól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


