Még rengeteg a tennivaló
A kínai vállalatok készek részt vállalni Rio olimpiai felkészítéséből
A kínai vállalatok számára minden valószínűség szerint kiváló alkalmat teremtenek a 2016-os nyári olimpia előkészületei - véli az ország volt brazíliai nagykövete.
2009.10.04 14:38MTI„Más, korábbi jelöltekhez képest Rio de Janeirónak még rengeteg a tennivalója sportlétesítményeinek kialakítása, megépítése és az infrastruktúra létrehozása terén. Mindez ragyogó esélyt, rendkívüli lehetőségeket ad a kínai vállalatoknak” – mondta Csen Tu-csing (Chen Duqing) vasárnap az Új Kína hírügynökségnek.
Kitért arra is, hogy Kína és Brazília mint két nagy fejlődő ország, már az eddigi előkészületek során is együttműködött, kölcsönösen megosztották egymással tapasztalataikat. A kínai tudományos akadémia Brazíliával foglalkozó – ugyancsak megszólaltatott - szakértője megerősítette, hogy a közlekedés és az általános infrastruktúra Rio gyenge pontja.
A 2016-os olimpia előkészületeinek költségeit 12 milliárd dollárra teszik, és szakértők szerint az összbevétel elérheti a 250 milliárd dollárt is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


