Golfpályára állt az olimpiai bajnok!
Kovács Ági télen-nyáron csinálja!
Az olimpiai bajnok, amikor csak teheti, a golfpályán lebzsel.
2009.10.04 09:05rtlbulvar.huKovács Ági a medence után a gyepen is száz százalékosan helyt akar állni, ezért annyi időt tölt golfozással, emennyit csak tud. Bevallása szerint ez a sport ugyan teljesen ellentéte az úszásnak, mégis tökéletesen egyenértékűnek tartja bármelyik testmozgással, és ennek megfelelően a lehető legkomolyabban szeretné űzni.
- A laikusok, mint ahogy régen én is, azt hiszik, hogy a golf egyszerű és nem megterhelő, mivel alig kell mozogni. Ez egy tévedés, de ahhoz, hogy átértékeljék, az emberek ki kell próbálniuk. Egy tizenkét lyukas pályán például több kilométert kell gyalogolni egy bitang nehéz táskával a válladon, ráadásul az ütések is elképesztően sok izomcsoportot megdolgoztatnak!
Ági már egy éve szerelmese az elegáns játéknak, tehetségét pedig már most számos siker jelzi: rendre előkelő helyezéseket ér el különböző versenyeken, legutóbb pedig egy hírességeknek rendezett kupán a középmezőnyben végzett. Gyakorlásból azonban sohasem elég, így az olimpiai bajnok évszaktól függően kint lebzsel a pályán. Bár télen kevesebb alkalma nyílik majd az ütögetésre, a futás, a kondizás és a biciklizés mellett is mindenképpen ellátogat a kedvenc klubjának fedett részére.
A rossz idő beköszöntéig azonban szerencsére még sok idő van, így Ági az idén még legalább három versenyen szállhat harcba a tudásával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


