Lezáratlan tárgyalások árnyékában
Lemondta izraeli látogatását az svéd külügyminiszter
Carl Bildt, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Svédország külügyminisztere lemondta a péntekre tervezett izraeli látogatását - jelentette be vasárnap az izraeli külügyminisztérium szóvivője.
2009.09.06 11:18MTIA szóvivő szerint Bildt arra hivatkozva mondta le a látogatást, hogy Izraelnek és az Egyesült Államoknak lezáratlan tárgyalásai vannak egymással. Az izraeli média azonban tudni véli, hogy az út lemondása mögött a Svédország és Izrael közötti feszültség, vagyis az áll, hogy a svéd kormány nem hajlandó elítélni az Aftonbladet című svéd lap vádját palesztinok szerveivel kereskedő izraeli katonákról.
Az újságban a múlt hónapban egy szabadúszó újságíró cikke azt állította, hogy a katonák egy nemzetközi csempészhálózaton keresztül "értékesítették" a palesztinok holttestéből kioperált szerveket. A szerző állításait nem támasztotta alá bizonyítékokkal. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő középkori zsidóellenes vérvádhoz hasonlította a svéd bulvárlapban megjelent cikket.
Az izraeli kormányfő hangoztatta, hogy azokra az antiszemita klisékre emlékezteti, amelyekkel a középkorban azzal vádolták meg a zsidókat, hogy keresztény kisgyermekeket öltek meg, hogy a vérüket vegyék. Izrael hangsúlyozta, hogy nem bocsánatkérést vár el Svédországtól, hanem azt, hogy a svéd kormány nyilvánosan ítélje el a cikket.
Stockholm azonban a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva nem tett eleget az izraeli kérésnek. Hivatalosan csak Elisabet Borsiin Bonnier, Svédország tel-avivi nagykövete ítélte a cikket, de svéd hatóságok elhatárolódtak a diplomata véleményétől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06