Többet ér mint egy lakás, de legalább jól szól
Ringo verte - árverésen a Beatles-dob
Hetvenkétezer fontért (23,2 millió forint) kelt el a legendás Beatles együttes egyik dobja szerdán egy londoni árverésen.
2009.04.29 18:49MTIA Fame Bureau, a zenei relikviák árverésére szakosodott aukciósház szerint a dobot Mal Evans, a zenekar képviselője ajándékozta egykoron a Pink Floyd együttes hangszereinek szállításával megbízott egyik munkásnak.
A hangszert, amely egy darabig Ringo Starré, a Beatles ütőséé volt, 70-100 ezer fontra (22,5-32,2 millió forint) tartották. Ugyanezen az árverésen 45 ezer fontért (14,5 millió forint) talált gazdára egy 1956-ban készült, az első példányok közül való Gibson Les Paul márkájú elektromos gitár. (Ez a modell a világ egyik legnevesebb elektromos gitárja; nevét az amerikai dzsesszgitáros Les Paulról kapta, aki fontos szerepet játszott az elektromos gitárok kifejlesztésében.)
A Fame Bureau aukciósház 250 ezer fontért (80,4 millió forint) árverezte el a közelmúltban Jimi Hendrixnek az első színpadon felgyújtott gitárját, továbbá a Beatles együttes tagjai és a menedzserük, Brian Epstein között létrejött és mindannyiuk által aláírt első szerződést is.
Kapcsolódó írások:
- Paul McCartney új Beatles-számot ígér!
- Negyven éves a Beatles egyetlen dupla lemeze
- Kiadatlan Beatles-dal megjelentetésére készül Paul McCartney
- Eladó The Beatles relikviák!
- A Beatles mellett kap szobrot a drogos énekesnő - képek Amy-ről
- Klasszikusok gitárhősöknek: jön a Beatles-Guitar Hero
- Hetvenöt éves a Beatles rossz szelleme
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


