Minden elkel aminek köze van a zenekarhoz!
Eladó The Beatles relikviák!
Hetente kerülnek elő aukcióra szánt értékes relikviák a legendás zenekartól. Most épp egy szerződés iránt lelkesednek a gyűjtők.
2008.08.13 18:20ma.hu
Paul McCartney aláírása is eladó!
Újabb értékes Beatles-relikviával bővülhet egy lelkes gyűjtő kollekciója: a zenekar pályafutásának első szerződése kerül kalapács alá.
Az 1962-ben kelt hivatalos dokumentumot Brian Epsteinnel kötötte az együttes, a menedzser ebben vállalta, hogy intézi a Beatles ügyes-bajos dolgait és lemezszerződést hoz tető alá a zenekarnak.
A szerződésen a négy tag aláírása mellett George Harrison és Paul McCartney szignója is szerepel, mivel ekkor még a két zenész nem töltötte be 21. életévét, és nem volt jogosult önállóan nyilatkozni. A dokumentumot a londoni Idea Generation Gallery árverezi el szeptember 4-én.
A galéria szóvivője szerint a szerződésért várhatóan 250 ezer fontot, vagyis mintegy 100 millió forintnak megfelelő összeget fizetnek majd ki.
Kapcsolódó írások:
- Képek! Paul McCartney vegetáriánus hétfőket javasol a széndioxid-kibocsátás ellen
- Képek - Paul McCartney-t egy repülő miatt szidják!
- Ingyenes Paul McCartney-koncert lesz Kijevben
- Paul McCartney a vegetarianizmust javasolja a globális felmelegedés ellen
- Árulkodó fotók: Paul McCartney végre összejöhetett a barna szépséggel!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


