Metrón szült meg a moszkvai asszony!
Harisnyanadrágba született - és ez nem egy közmondás
A szó szoros értelmében kipottyant a kismama hasából egy baba a moszkvai metróban, de az asszonyon szerencsére harisnyanadrág volt, s mindketten jól vannak.
2009.03.28 07:42MTIA 39 éves Marina Bugajeva akkor lett rosszul, amikor a szerelvény már elhagyta az állomást, és a következőhöz közeledett. A pár perc alatt, amíg a vonat beért az Altufjevo megállóba, elment a magzatvíz, és világra pottyant egy kisfiú.
A szerelvény vezetője jelezte az állomásnak, hogy rosszul lett egy kismama, így a biztonsági őrök már várták, és kihívták a mentőket is. A vagonhoz rohanva azt látták, hogy kicsit roskadozva kilép a kismama, s azt hallották, hogy a lába között, a harisnyanadrágban már sír az újszülött. Az édesanyát először a földre ültették, majd kiszabadítva törölközőkbe és egy meleg dzsekibe takargatták a csecsemőt. Hamarosan megérkezett egy orvos is, aki elvágta a köldökzsinórt.
Marinának a mentők megérkezéséig még volt ideje megvitatni az őt körülvevő biztonsági őrökkel a gyerek nevének kérdését is. Később a kórházban elmondta: az újszülött már a harmadik fia, s az orvosok úgy vélték, még több hete van a szülésig, ezért mert egyedül elindulni.
A kisfiú súlya 3500 gramm, termete 51 centiméter, s a biztonságiak javaslatára a Nyikita nevet kapta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 12:14 Előre megásták a sírját a 12 éves Bogáncsnak - az utolsó pillanatban mentették meg
- 10:58 Megtalálták Vitézy Dávid rajzfilmes hasonmását
- 8:32 Leragasztott dobozban dobtak ki három kiscicát Miskolcon - esélyük sem volt kijutni
- 6:26 Lezárt uzsonnás dobozban hagytak három újszülött kiscicát az erdő szélén Ócsán
- 22:06 Több helyszínen is kutatást tartott a rendőrség a játékmotorok ügyében
- 20:05 Nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


