Nem élte túl az újszülött
Halálos otthonszülések: újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg Geréb Ágnest
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt.
2009.03.25 14:22MTIA rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint 2007. szeptember 15-én a hajnali órákban a Budapest XII. kerület Alma utca egyik lakásában dr. G. Á. otthonszülésnél segédkezett.
A szülés közben komplikáció lépett fel, ekkor a szülés levezetésében segédkező orvos a mentők segítségét kérte. Az Országos Mentőszolgálat a szülő nőt a Szent János Kórházba szállította, ahol az újszülött meghalt. A nyomozás során beszerzett adatok, dokumentációk és bizonyítékok, valamint a kirendelt igazságügyi orvos szakértő véleménye is azt támasztja alá, hogy G. Á. nem a szakma szabályainak megfelelően végezte a szülés levezetését - áll a közleményben.
Geréb Ágnes akkor az interneten nyilvánosságra hozott közleményében azt írta, hogy "Mindent megtettünk, amit csak lehetett, amit szakmailag ilyenkor kell, közben pedig mentőt hívtunk nagyon hamar, az újszülött mentőt is, a rendes mentőt is".
Tavaly már elkezdődött egy per a szülész-nőgyógyász és három társa ellen foglalkoztatás körében elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. A vádlottak egy otthon tervezett ikerszülést akartak levezetni 2003 decemberében, de az egyik gyermek - a szülés közben fellépő komplikációk következtében - oxigénhiányos állapotba került, és agya maradandóan károsodott.
Korábban, 2007 októberében pedig a bíróság jogerősen három évre eltiltotta Geréb Ágnest a szülész-nőgyógyász szakma gyakorlásától egy 2000-ben lezajlott szülés során elkövetetett foglalkozási szabálysértés miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


