Cseh miniszter a magyar-szlovák viszályról
"A magyarok a térképen egy apró lepény lettek"
A cseh emberi jogi miniszter szerint a szlovák politikusok számára nem okozhat problémát, hogy a történelem alapján megértsék a magyarok érzéseit és megpróbálják túltenni magukat a bonyolult szlovák-magyar viszonyon.
2009.03.07 14:01MTI"A magyarok elvesztették nagy országukat és a térképen egy apró lepény lettek" - mondta Michael Kocáb szombaton Pozsonyban a TASR szlovák hírügynökségnek. "A magyaroknak pedig meg kell érteniük, hogy a szlovákok soha nem mondhatnak le arról, amit megszereztek" - mutatott rá az ismert cseh rockzenész, emberi jogi miniszter.
Kapcsolódó írások:
- Aggályos, hogy a szlovák fél megpróbál kihátrálni a dunaszerdahelyi ügy mögül
- Sarkozy és a földrajz: összekeverte Szlovéniát és Szlovákiát
- A türingiai kormányfő beismerte bűnrészességét a szlovák síelő halálában
- Március 12-én lesz a magyar-szlovák házelnöki találkozó Szlovákiában
- Fico: a szlovák kormány elutasítja a költségvetési hiány növelését
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


