Ne beszéljünk erről többet?
Aggályos, hogy a szlovák fél megpróbál kihátrálni a dunaszerdahelyi ügy mögül
Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke aggályosnak tartja, hogy a szlovák fél megpróbál kihátrálni a novemberi dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történt szurkolók elleni rendőrtámadás mögül.
2009.03.05 14:26Új Szó/MTIA fideszes politikus erről abban az interjúban beszélt, amelyet a magyar és a szlovák parlament emberi jogi bizottságainak szerdai találkozója után adott Pozsonyban az Új Szó című szlovákiai magyar napilapnak. Szerinte a találkozó egy pozitív és egy negatív dologra hívta fel a figyelmet. Pozitívnak a felek azon megegyezését tekinti, hogy egyfajta ellenőrző funkciót fognak gyakorolni a szlovák–magyar vegyes bizottságok felett, amelyekről azt sem tudni, működnek-e, s hogy milyen eredményeket érnek el.
"Azt viszont, ahogy a szlovák fél megpróbál kihátrálni a dunaszerdahelyi ügyből, nagyon aggályosnak tartom. Ha a rendőrattak ügyében nem hajlandók tovább együtt dolgozni – konkrétabban, mint ahogy ez most szóba került –, akkor nem látom értelmét annak, hogy tovább tárgyaljunk. Így ez nem lenne más, mint udvariassági mosolydiplomácia, amire szintén szükség van és fontos, de, ha azt szolgálja, hogy megkerüljük a súlyos kisebbségi, emberjogi kérdéseket, akkor vállalhatatlan" - fejtette ki véleményét Balog Zoltán a csütörtökön megjelent interjúban.
Kérdésre válaszolva - ha legközelebb nem sikerül ebben az ügyben előrelépni, nem látja értelmét a rendszeres találkozóknak -, a magyar bizottsági elnök elmondta: "Így van. Bízom benne, hogy ezt nem akarja a szlovák fél. Őszintén kérdem: hol beszéljünk Dunaszerdahelyről, ha nem az emberjogi bizottságban? Megdöbbentő, amikor azt mondják, hogy ez nem tartozik ide, mert ez a belügyminisztérium hatásköre. A belügyi tárca emberjogi felügyelete nem az emberjogi bizottságok feladata?"
Megjegyezte, hogy a magyar kormány az Európai Tanács futballhuliganizmust vizsgáló testületéhez fordult, állapítsa meg, mi a futballhuliganizmus és mi a rendőri brutalitás. "Nem tagadom, van futballhuliganizmus, magyar is, szlovák is. De ez nem jogosítja fel a rendőrséget arra, hogy minden szurkolót huligánnak tekintsen. Az eredmény őszre, nyár elejére várható, de nekünk addig is vizsgálnunk kell a dokumentumokat. Ha nem lépünk előre, nem látom értelmét a mosolyoffenzívának" - szögezte le Balog Zoltán.
Kapcsolódó írások:
- Íme a dunaszerdahelyi rendőrattakról készült Videó, amit a szlovák képviselők látni sem akartak!
- Törvényt sértettek a szurkolók Dunaszerdahelyen a szlovák belügyminisztérium szerint
- Kalinák: a huligánok ellen irányult a rendőri fellépés Dunaszerdahelyen
- Gyurcsány: nem kielégítő Fico válasza a Dunaszerdahelyen történtekről
- Caplovic is a magyar titkosszolgálatot okolja a dunaszerdahelyi eseményekért
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


