A pozsonyi sajtó szerint nincs bizonyíték
Törvényt sértettek a szurkolók Dunaszerdahelyen a szlovák belügyminisztérium szerint
A szlovák belügyminisztérium befejezte a november elsején Dunaszerdahelyen lejátszott DAC-Slovan bajnoki labdarúgó-mérkőzésen történt események felülvizsgálatát, és megállapította, hogy a szurkolók törvényt sértettek.
2009.01.29 15:57MTI "Bizonyítást nyert a szurkolók törvénysértő tevékenysége négyféle bűncselekmény esetében, amelyek jelenleg kivizsgálás alatt vannak. További 11 kihágásért a tettesekre pénzbüntetés lett kiszabva" - állítja a szóvivő közleményében.
A dunaszerdahelyi DAC-Slovan labdarúgó-mérkőzésen a szlovák rohamrendőrök benyomultak a hazaiak szektorába - ahol magyarok is voltak - és rátámadtak az emberekre. Összesen 31 drukkert állítottak elő, köztük 16 magyar állampolgárt. Tizenegyen megsérültek, köztük öt magyarországi szurkoló. A belügyminisztérium továbbá megállapította: a mérkőzés szervezője, a dunaszerdahelyi FK DAC 1904 labdarúgó klub nem teljesítette előírt kötelességeit, ezért szükség volt a rendőri segédletre, amelyet a szlovák parlament védelmi és biztonsági bizottsága, valamint a szlovák főügyészség is törvényesnek minősített.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a sportrendezvényeken szerzett kedvezőtlen tapasztalatok alapján a szlovák parlament november elején megszigorította a sportesemények megrendezésének a szabályait, s ezeket a rendezvényeket a feltételek be nem tartása esetén a rendőrség akár be is tilthatja. A dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történt rendőri beavatkozás, amelyben magyar állampolgárok is érintve voltak, feszültséget váltott ki Szlovákia és Magyarország kapcsolatában.
A magyar fél aránytalannak tartja a rendőri beavatkozást, s konkrét bizonyítékokat követel a szlovákoktól. A szlovák rendőrség közvetlenül a mérkőzés után azt állította, hogy bizonyító erejű videofelvétellel rendelkezik. Ezt azonban minden sürgetés ellenére a mai napig nem adta át Magyarországnak és nem is hozta nyilvánosságra.
A pozsonyi sajtó szerint ilyen felvétele a szlovák rendőrségnek nagy valószínűséggel nincs is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


