Bűnügy
Hasogdzsi-ügy - Szabadon engedték a gyilkossággal kapcsolatban Párizsban letartóztatott férfit
Az ügyészség szerint a férfi neve megegyezik a szaúdi királyi gárda egyik volt tagjának nevével, aki ellen nemzetközi körözés van érvényben.
2021.12.08 15:14MTISzabadon engedték szerdán azt a szaúdi állampolgárságú férfit, akit előző nap a Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúd-arábiai újságírót kivégző kommandó egyik feltételezett tagjaként - tévedésből - vettek őrizetbe a párizsi Roissy Charles-de-Gaulle repülőtéren - erősítette meg a párizsi ügyészség a Le Figaro című napilap értesülését.
A 33 éves Khalid Alotaibit a reptéri határrendészet tartóztatta le, amikor fel akart szállni egy Rijádba tartó repülőjáratra. Az ügyészség szerint a férfi neve megegyezik a szaúdi királyi gárda egyik volt tagjának nevével, aki ellen nemzetközi körözés van érvényben.
A férfit a Törökország által 2018. november 5-én kiadott nemzetközi elfogató parancs alapján állították elő. Előzetes letartóztatásba került, de személyazonosságának megvizsgálásakor kiderült, hogy a körözés nem rá vonatkozik, ezért szabadon engedtük - olvasható az ügyészségi közleményben.
Az 59 éves Hasogdzsit 2018. október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán, ahová azért ment, hogy az esküvőjével kapcsolatos teendőket intézze. Török tisztségviselők szerint szaúdi "halálosztag" ölte meg, holttestét pedig feldarabolták. Szaúd-Arábiában nyolc embert ítéltek börtönbüntetésre Hasogdzsi halálával kapcsolatban. Az amerikai hírszerzés jelentésében azt írta: Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös rendelhette el a műveletet. A koronaherceg cáfolta érintettségét, de Rijád később elismerte, hogy szaúdi ügynökök követték el a gyilkosságot, saját kezdeményezésükre.
Az ENSZ 2019-ben megjelent jelentése szerint Khalid Alotaibi, a szaúdi királyi gárda volt tagjaként a 15 tagú kommandónak is a tagja volt.
Szaúd-Arábia párizsi nagykövetsége kedd este már jelezte, hogy az elállított férfinak semmi köze a gyilkossághoz, és kérte azonnali szabadon engedését.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06