Jog
Hat év szünet után újra halálos ítéletet hajtottak végre Oklahomában
A 60 éves John Grantet méreginjekcióval végezték ki.
2021.10.29 08:20MTIOklahomában hat év moratórium után kivégeztek egy gyilkosság miatt elítélt férfit annak nyomán, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság csütörtökön két halálraítélt fegyenc esetében rendelkezett a korábban felfüggesztett ítéletek végrehajtásáról.
Védője szerint a 60 éves John Grantet méreginjekcióval végezték ki nem sokkal a törvényszék döntését követően a McAlesterben található Oklahoma Állami Fegyintézetben. Grant 1998-ban késelt halálra egy étkezdei dolgozót a börtönben, ahol többrendbeli fegyveres rablás miatt kiszabott 130 év szabadságvesztését töltötte. A férfit 1999-ben ítélték halálra a gyilkosság miatt.
Sean Murphy, az AP amerikai hírügynökség helyszínen lévő tudósítója szerint Grant halála előtt két tucat alkalommal görcsös remegés fogta el és hányt is.
A Reuters globális hírügynökség felhívja a figyelmet arra, hogy ez volt az első kivégzés Oklahomában a szükségtelen kínok miatt vitatott, háromkomponensű méreggel végrehajtott 2014-es, illetve 2015-ös félresikerült kivégzések óta.
A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön határozott Grant és a szintén gyilkosság miatt elítélt 41 éves Julius Jones elhalasztott halálos ítéletének végrehajtásáról. Jones két évtizede következetesen tagadja bűnösségét. Kivégzését november 28-ra tűzték ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:07 Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére
- 22:05 Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- 21:04 Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
- 20:03 MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06