Koronavírus-járvány
Engedélyezték Kínában a Sinopharm vakcináinak alkalmazását gyermekek körében
A vakcinája ezzel másodikként kapott zöld jelzést a kiskorúak körében történő alkalmazásra Kínában.
2021.06.11 12:39MTIEngedélyezte a Sinopharm kínai gyártó egyik, Covid-19 elleni oltóanyagának alkalmazását a 3 éven felüli gyermekek körében a kínai gyógyszerészeti hatóság - közölte egy pénteken a kínai egészségügyi bizottság.
A Sinopharm a pekingi székhelyű CNBG-vel közösen fejlesztett, elölt vírust tartalmazó vakcinája ezzel másodikként kapott zöld jelzést a kiskorúak körében történő alkalmazásra Kínában. Múlt pénteken a kínai gyógyszerészeti hatóság a Sinovac, szintén semlegesített vírusra épülő oltóanyagának adta ki az engedélyt a 3 és 17 év közötti korosztályra.
A kínai egészségügyi hatóság közlése szerint az országban már mintegy 622 millió ember kapta meg a Covid-19 elleni védőoltások legalább első dózisát. A jelenleg Kínában használt hét vakcina közül öt két dózist, egy egyet, egy pedig hármat követően nyújt megfelelő védelmet a Covid-19-cel szemben.
Az oltási kampány során Kínában június végéig az 1,4 milliárdos lakosság mintegy 40 százalékénak beoltását tűzték ki célul. A Hszinhua kínai állami hírügynökség korábbi jelentése szerint a kínai egészségügyi hatóságok az év végéig a járvány szempontjából különösen veszélyeztetettnek ítélt célcsoportok 70 százalékának beoltását remélik elvégezni.
Az országban jelenleg a dél-kínai Kuangtung tartományban érvényes fokozott készültség a májusban felbukkant, újabb járványgóc miatt. A tartomány székhelyén, Kantonban (Kuangcsou) a járvány jelenlegi hulláma során péntekig 128 új esetet regisztráltak. A város iskolái bezártak, a távolsági közlekedést pedig nagyrészt felfüggesztették, Kantont csak negatív vírusteszt felmutatásával lehet elhagyni, az ország más részein pedig karanténra kötelezik a Kantonból érkezőket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06