Románia
Bírósági ítélet kötelezi az RMDSZ-t, hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira
Az Átlátszó.ro, és Sipos Zoltán főszerkesztő tavaly decemberben perelte be az RMDSZ-t amiatt, hogy nem kapott meghívót a szövetség sajtótájékoztatóira.
2020.08.12 21:30MTIBírósági ítélet kötelezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira - írta szerdán a bukaresti g4media.ro portál.
A romániai bíróságok portálján elérhető peradatokból kiderül, az Átlátszó.ro, és Sipos Zoltán főszerkesztő tavaly decemberben perelte be az RMDSZ-t amiatt, hogy nem kapott meghívót a szövetség sajtótájékoztatóira. Az első fokú ítélet július 31-én született.
A Kolozs Megyei Törvényszék arra kötelezte az RMDSZ-t hogy akkreditálja és időben hívja meg a panaszost a sajtótájékoztatóira, valamint az általa szervezett nyilvános közérdekű eseményekre, küldje el neki a közleményeit, és adja át neki az események sajtódossziéit. Az RMDSZ-nek 2000 lej (144 ezer forint) perköltséget is kell fizetnie.
Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen. Abban a bíróság többek között arra kötelezte a szövetséget, hogy közölje a tulajdonában levő, vagy bérelt ingatlanok listáját a címeket is megjelölve, az RMDSZ által vásárolt műkincsek listáját, a szövetség gépkocsiparkjának a teljes leltárát, az 5000 eurót meghaladó értékű szerződések listáját. Utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be. A másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06