Járvány
Felfüggesztették a labor vezetőjét, ahol egy kecske és egy indián banán is elkapta a koronavírust
Tanzániában hétfőn felfüggesztették tisztéből az országos laborhálózat vezetőjét, miután erősen kérdésessé vált a koronavírus-tesztelés pontossága: a laboratóriumi eredmények szerint ugyanis elkapta a kórt egyebek között egy kecske és egy indián banán is.
2020.05.04 20:12MTIAz importált tesztkészletek megbízhatósága iránt már korábban kételyek merültek fel, ezért több nem emberi váladékmintát is megvizsgáltattak a laborokkal anélkül, hogy azok tudták volna, mit elemeznek.
A kecske pozitív mintája még elfogadható lett volna, hiszen a világon pár állatról már kiderült, hogy koronavírus-hordozók, de az indián banánnal (pawpaw) már betelt a pohár.
John Magufuli, Tanzánia elnöke felfüggesztette a laborok vezetőjét állásából, és tíztagú vizsgálóbizottságot hozatott létre, hogy az kiderítse a tévedések okát. Ezen kívül felfüggesztette a gyógyászati eszközök kórházak közötti szétosztásáért felelős kormánytagot is tisztéből.
Hogy honnan vásárolta Tanzánia a tesztkészleteket, azt nem közölte sem az elnök, sem a kormány szóvivője.
Hétfői adat szerint Tanzániában eddig 480 a bizonyítottan koronavírussal fertőzöttek száma, a ragály miatt 18-an haltak meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06